Madárlesen

A hosszú hideg télnek most már vége, mert a vándormadarak sorra hazatérnek. A cinegék és társaik sorra készítik fészkeiket és védik territóriumukat.
 
Megfigyelőállásomból éppen egy tengelic, vagy népi nevén stiglic fészkének építését figyelem, amint a fehér kőris szélső ágvillái között nyolc méter magasan szorgoskodik. A fészket a tojó építi, a hím a környéket figyeli és védi területét. A fészek vékony növényi szálakból, tollakból és finom szöszös anyagokból készül néhány nap leforgása alatt. Átmérője 8 centi körüli, mélysége, 5 centi lehet. A fészek, ahogy elkészült mindjárt fel is lesz avatva egy tojással. A kis tojás halvány krémszínű, alján sötét pöttyökkel nagyságát 1,5 centiméterre becsülöm.
 
Az időjárás elég mostoha, időnként erős szél rángatja a fák ágait. A kőris éppen virágzik, de szerencsére a rálátást a fészekre nem veszélyezteti. A tojó keveset van a fészeknél, a tojás jól látható a fészek alján.
Minden nap egy tojással többet számolok a fészekben, egészen az ötödik tojásig, amikor is a tojó elkezdte a kotlást.
Esőben, szélben, napsütésben, türelmesen ül fészkén, és csak zavarás esetén hagyja el néhány percre.
A hím naponta többször csőrében élelemmel jön a fészek széléhez, ahol párjának, csőréből felkínálja az eleséget, majd tovaszáll. Tizennégy napig szinte semmi sem változik. A tojó néha csőrével rendezgeti maga alatt a tojásokat, hogy kellő hőmérsékletűek legyenek.
Erős szelek rázzák a fát, ragadozó madarak repkednek a tisztás felett, és eső mossa a környéket. A tojó lapul mindvégig a fészkén és védi tojásait.
 
A kőris elvirágzott és a növekvő zöld levelek egyre jobban betakarják a fészek környékét. Szerencsére megfigyelő állásomból jól rálátok a fészekre, teljes terjedelmében. Egyre több madár jelenik meg a tisztáson, és éneküktől zeng a környék. A rigók fél ötkor már énekelnek, és őket követik a többiek. Hallani a fülemülét, a rozsdafarkút, a csicsörkét, és a széncinegét. Elvétve látok vonulás közben megpihenő csókákat a varjukkal közösen lakmározni a réten.
Az „öreg” stiglic piros, fekete és fehér színű buksiját egyre többször a fészekbe dugja, és valamit rendezget. Párja még mindig eteti viszonylag rendszeres időközönként.
 
Nagy dörrenés rázza meg a környéket, amire a felriadó tojó elhagyja fészkét. Négy tojást látok a fészekben és egy mozdulatlan kis csöppséget. Kékes rózsaszín testével vacogva fekszik a fészek alján. Aggódok érte, mert mamája több perce nem jött vissza hozzá. Messzebb nézek a távcsővel és felfedezem röptéről a közeledő madarat. Jellegzetes röpte és szárnytollainak sárga sávja elárulja őt. A fészek szélére száll és utána tollait felborzolva, visszaül a fészekre, fejével az északi irányba figyelve.
 
Egy nap telt el az első fióka kikelése óta és már öten fekszenek a puha és meleg tollak között.
Kellemesen süt a Nap, melegíti a fekete távcsövet kezemben, izzad homlokom. A fiókák a fészekben fekszenek és nagy csőrüket, felfele tátogatják. Vörös torkukat citromsárga szegély veszi körbe, ami a csőrük pereme. Fészkelődnek, és egyre jobb pozíciót vesznek fel az élelemhez jutás reményében.
A tojó megérkezik az élelemmel és óvatosan a fészek szélére telepszik. A fészekben megélénkül a mozgás és a tiszta csőrből álló fejek egyre magasabbra nyúlnak. Minden éhes csőrbe kerül egy kis előpuhított táplálék. A fiókáknak még nem hallom a hangjukat megfigyelő állásomból.
A tojó etetés után szárnyait kissé széttárva a fészekre telepszik, hogy a fiókákat védje az erős napsugárzástól. Megnyugszanak a csupasz testű fiókák anyjuk közelségétől és a tele „hastól”.
 
A napok múlásával változnak a kis csöppségek, egyre több tollpihe borítja testüket és így, csupasz testük lassan eltűnik.
Az erős napsugárzás perzseli a rétet, kiszárítja a kis víztócsákat, elveszi a molnárfecskéktől a fészeképítéséhez nélkülözhetetlen nedves anyagot. A sarlósfecskék vijjogva magasan szállnak és keresik táplálékaikat a habos felhők alatt.
 
Reggel fél hatkor erős szél tépázza a kőrisfa ágait és a tojó nincs a fészkén, a fiókák összebújva lapulnak a fészekben. A nyárfa, vattával bélelt magjait szállítja az erős szél messze, hogy biztos termőtalajra leljen. – Végre megpillantom a fészek felé közeledő tojót, aki a fészek szélére röppen, felborzolja tollát, és óvatosan rátelepszik a fiókákra szárnyait kissé kitárva.
 
Telnek a napok és a kis fiókákon színesednek a szárnytollak, már látszanak bennük a sárga sávok, de testüket sok, sok pihe védi a hidegtől.
A stiglicek az etetést együtt végzik, és óránként jelennek meg a fészeknél. A fiókák látva, és érezve szüleik megérkezését nagyra tátják csőreiket, és jól megnyújtják nyakukat a biztos élelem reményében. A szülők sorban minden csőrbe tesznek eleséget. Van olyan eset, amikor a hím a tojónak ad át élelmet, amit a tojó tovább ad picinyeiknek.
Az etetés után a szülők a szomszéd fára röppennek és nekiállnak egy rövid tisztálkodásnak. Csőreiket az ágakon levakarásszák, majd tollaikat tisztogatják csőrükkel.
Megfigyelőállásomból látom, amint tisztálkodás után leszállnak a rétre és ott a pitypang szárait, csipegetik, majd kis vékony lábaikkal az elgyengített csöves szárat a földre döntik. A virág terméséről a röptető ernyőt lecsípik, és a magot lenyelik és ez így megy közel egy órán keresztül, amikorra is újra a fészekhez repülnek etetni a sok, sok éhes fiókát.
 
A fészek szélén egyre gyűlik a sok fehér, és fekete mintás ürülék mértani pontossággal. Ebből arra következtetek, hogy a fészekben minden fiókának változatlan a kis lakrésze, és mindig egy helyre piszkít.
A tollas fiókák rendszeresen tisztogatják magukat, csipdesik vékony tollpihéiket, és irtják a vérszívó tetveket bőrükből.
 
A fehér kőris sem áll meg a növekedésében, mert levelei egyre nőnek, és kezdik takarni a fészek felét. A fiókák éhesen elpilledve a nap melegétől gyengén hevernek a fészekben kiterülve. A fiókáknál már órák óta nem láttam etetést, a kis madarak elcsigázva, legyengülve gubbasztanak a fészekben fejüket lógatva. Leszállt az est és a fészek sötétbe burkolózik. A csillagok szomorúbban világítanak a fészek felé, és sápadt fényükkel betakarják a fiókákat.
 
Reggel alig várom, hogy odaérjek a megfigyelőállásomhoz és megnézhessem az elhagyott fészket. Enyhe szél ringatja a fát, és levelek közt eldugva a fészkén, ott ül a tojó gondosan betakarva fiókáit. Két kíváncsi fióka feje kandikál ki, a védelmet adó szárnyak alól. Nagy megnyugvással veszem le szememről a nehéz távcsövet, mellyel már hetek óta figyelem a természet egyik kis csodáját.
 
Délután az erős napsütésben a madarak élelemért a szemközti félig kiszáradt fűzfára szálltak. Talán száz méterre lehetnek tőlem, és jól látom, hogy egy másik tengelic párral kerülnek összetűzésbe. Csipkedik, kergetik egymást a fák ágai között röpködve. Védik az éléskamrát, ahol apró hernyók, rovarok lehetnek. Még néhány kör a fa ágai között, és eltűnnek szemeim elől.
 
A tojásból való kikelés után a tizennegyedik nap kezdődik, reggel fél hatkor. Most először hangos az etetés és hangoskodás a fészek körül. A szülők a fészekhez közeli ágon ülnek és bíztatják utódaikat a fészek elhagyására. A fiókák csapkodnak szárnyaikkal, de egyik sem hagyja el a biztonságot nyújtó fészket. A fiókák a fészek peremén bámészkodnak, és ismerkednek a környékkel, az ott röpködő különféle dolgokkal. Testükön látszanak a tollpihék, galambszürke szín jellemzi őket. Szárnyaikat próbálva színes szárnyaikon a citromsárga szín jól kivehető, csőrük szegélye halványodott.
 
Az éjszaka nagy vihar volt, és végre esett az eső is egy keveset, hogy a természet fellélegezzen. A fiókák galambszürke tollruhában lapítanak a fészekben, a szél tépkedi a fa leveleit. Az ágak csattognak, ahogy hajlongva egymáshoz verődnek. Az etetés ebben az időben is rendben megtörténik a fészekben. A tojó a fészek egyik tartó ágán kapaszkodik, és onnan eteti meg az éhes fiókákat. Ez az első reggeli etetés fél hatkor. A fiókák vékony hangon csipogva kérnének még eleséget, de az elfogyott és a „mama” ismét messze repült. Egy darabig még mozgolódnak, tollászkodnak, végül lelapulnak a fészekben. Úgy néznek ki, mint egy felrázott szürke pehelypaplan.
 
Az égen felhők futnak versenyt, hogy melyikük takarja el leghamarabb a Napot.
Délután négy óra és a tisztáson újabb madárvendégek tűnnek fel. Reptükről is jól felismerhetőek a seregélyek, melyek éppen a tisztásra ereszkednek le. A földön apró rovarokat és egyéb számukra ehető dolgot keresgélnek. Körülöttük, látni csókákat, melyek napok óta itt láthatók és tőlük nem messze néhány nagycsőrű varjút, akik szintén a fűben keresik élelmüket. Vékonyka csipogásra leszek figyelmes és a távcsövemet a fészekre, irányítom. Mindkét stiglic a fészekhez közel az ágon ül és eteti a nagyra nőtt fiókákat. A fiókák tolakodnak, az erősebbek szárnyaikkal tartják távolabb riválisaikat, hogy maguknak több jusson a friss eleségből. Az erős szél rázza a fát, néha a torzsalkodó kis madarak a fészek peremén kívülre sodródnak. Jól látok mindent, mert az északi szél elhajtja a fészek teteje fölé nőtt leveleket.
A tizennegyedik nap telt el a tojásból való kikelés óta, és holnap talán megtörténik az első igazi repülés a legközelebbi ismerős ágra.
 
A Nap már félórája felkelt és a sugarai kellemesen felmelegítették a levegőt. A fiókák a fészekben, és annak szélén üldögélnek és kényelmesen tollászkodnak. A faleveleket a reggeli szél lobogtatja a fészek felett.
 
Délután tudtam ismét a megfigyelő állásomat elfoglalni egyéb teendőim miatt. A távcsövet a fa lombozatára fordítom és a megszokott helyen, megpillantom a fészket. Üresen tátong olyan szürkén, mint amikor a fiókák benne lapultak. Kitágított, elnyűtt, deformált képet mutat, és üresen ásít felém. Dupla akkora, mint amikor az első tojásokat megpillantottam benne. Szép kerek formáját az elmúlt közel egy hónap alatt teljesen elvesztette.
Szomorúan nyugtázom magamban, hogy kedves kis madaraim első röptét nem láthattam. Távolabbi fákat böngészek, hátha megpillantom őket valahol az ágakon ülve. Látok rigót, csicsőrkét, rozsdafarkút, varjút, csókát, seregélyt, de az én kis barátaimat sehol sem lelem. Már teljesen lemondok róluk, amikor a jellegzetes vékony hangú csipogást meghallom a közeli lombok között. A távcsővel pásztázni kezdem a sűrű lombot és felfedezek benne valami mozgó sárgaságot. Élesítve a képet felismerem a tojót amint az egyik kis, fiókát eteti. Egyre többen kezdenek csipogni és így felhívják magukra a figyelmet. Örömöm határtalan, hogy azon a fán látom őket kirepülve, ahol heteken keresztül figyeltem életüket. Métereket repülve próbálgatják erejüket. Etetés után megbújnak a lombok között, és ismét csak a szélborzolt levelek hangját hallani.
Másnap már hiába hallgatództam, a fák alatt, figyeltem a távolabbi fák ágait, nem leltem kis barátaimat.

Megerősödve távolabbi fák oltalmát keresték, majd messzebb repültek az ízletes, magokban bővelkedő rétek felé.  

Baumann József    

Hely: