Az eltűnt falu története

Összeállította: Hambuch Mátyás, Pécs Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium 
 
Az 1970-es évek elején az országos sajtót is bejárta a hír, és a közvéleményt is élénken foglalkoztatta Gyűrűfű, egy kis baranyai falu kihalásának esete, felhívván mindenki figyelmét a pusztuló aprófalvak világára. Gyűrűfűt azonban megelőzte egy másik, közelében fekvő apró település, Petőcz eltűnése. 
Nem szerepelhetett a hírekben, mivel pusztulását egyfajta hivatalos némaság övezte. Ma már pusztán egy harangláb és néhány növényzet által benőtt rom emlékeztet a korábbi virágzó kis településre. Egy tájfutó verseny során „botlottam bele” az erdő közepén lévő magányos haranglábba és a romokba. Ez motivált arra, hogy megismerjem a település alapításának, működésének és pusztulásának okait. Sikerült felvennem a kapcsolatot és interjút készítenem a ma még élő petőcziekkel, bejártam az egykori település területét és megkeresetem a még meglévő emlékeket. Levéltári kutatásokat folytattam a Baranya Megyei Levéltárban. Ezen kutatatásaim összegzéseként született meg összeállításom. 
 
Hambuch Mátyás, Pécs Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium  11. D. osztályos tanuló dolgozata itt olvasható.
 
 

 

Hely: