Az "Év vadvirága"

 Az év vadvirága idén a leánykököcsin. Ajánlom az alábbi új weboldalt a múzeumi túrázóknak is. A Mecsekben a leánykökörcsin egy helyen él nagyobb számban, ott is fogyatkozóban. Máshol, pár helyen csak mutatóban van egy-két tő. http://evvadviraga.hu/

Dénes Andrea főmuzeológus, Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztály

Tavaszi nagytakarítás a Balokány ligetben


Lassan egy év telt el azóta, hogy civil szervezetek összefogtak, hogy a „Csipkerózsika álmában” lévő ligetet felébresszék: egynapos munkát hirdettek a Balokány ligetért. Ez a törekvés sikerrel járt, mert szorgos munkával a liget ismét tisztább lett, eltűntek a szemétkupacok, lekaszálták a derékig érő gazt, és szabaddá tették a sétautak egy részét. Az akkori közös munka eredményességét látva szövetkeztek, és létrejött a Balokány Ligetért Összefogás. 

Egy város a turizmus szolgálatában

Gál Éva, Janus Pannonius Múzeum

A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Történeti Osztálya igen értékes és érdekes dokumentum-együttest őriz: Pécs sz. kir. Város Idegenforgalmi Hivatalának, a programszervezésekkel kapcsolatos emlékeit. Az 1920-1940-es évek rendezvény szervezésével kapcsolatos sokszínű dokumentum gyűjtemény tartalmazza a széleskörű levelezések eredeti és piszkozati példányait, feljegyzéseket, kimutatásokat, listákat, nyomdai kefelenyomatokat, lektorált gépiratokat, szövegkönyveket,  neves művészek reklámgrafikáit, fényképeket, egy-egy rendezvény híranyagát, újság kivágásokat, megjelent ismeretterjesztő és információs reklámanyagokat és füzeteket de a sokszínűségre példaként említhetjük a dóm előtt felállított árusító bódék rajzait, a sajtó képviselőinek jelvényeit és a fennmaradt belépőjegyeket is.

Amikor a Sárkány vizet okád

Kellemes téli időben keresem fel a környék forrásait, Remete-réttől Orfűig, hogy elvégezzem vizeinek és hőmérsékleteinek méréseit. A Pécsi-tó kis szigetéről fotózom a vízbefolyásnál a hattyúkat és nézem odébb a jégen sikló korcsolyázókat. Elindulok a sétányon, és a Sárkány-kutat veszem célba. Nincs vízfolyás a mederben és gondolkodom, érdemes e felmenni a sziklák alatt megbúvó időszakos forráshoz. Fotós kíváncsiságom elindítja lábaimat felfelé, hátha vannak szép jég képződmények a kút körül. Alig lépek tizet, amikor erős csobogásra leszek figyelmes. Tekintetem felemelve az ösvényről, figyelmem a sziklák fele fordul. Víznek nyomát sem látom, és tudom, hogy erre a vízcsobogás csak a Sárkány-kút kitörésekor hallható.

"Páratlan élvezet járni a Mecseket"

"Páratlan élvezet
Járni a Mecseket"-  Örökségvédelem egykor és ma címmel a Dél-Pannon Múzeumokért Kiemelkedően Közhasznú Egyesület, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Mecsek Egyesület és a Mecseki Erdészeti Zrt. közös kiállítása iskoláról iskolára utazik

A kiállításhoz múzeumpedagógiai programok kapcsolódnak.

"A Mecsek a mi hegységünk. Ki jobban, ki kevésbé, de mindannyian ismerjük. Erdeiben, ösvényein sétálva gyönyörködünk a növények szépségében, a madarak énekében. Ha elfáradunk, megállunk egy-egy pihenőnél, és forrásvízzel oltjuk a szomjunkat. Kikapcsolódni járunk ide: egy kicsit elvonulni lakóhelyünk nyüzsgésétől.

Hasonmás mecseki túrakalauz és térkép

A Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott, A Mecsek természeti és kulturális örökségének védelme egykor és ma című projektünk keretében hasonmás kiadásban megjelentettük A Mecsek részletes kalauza című, 1939-es kiadású 200 oldalas könyvet. Ez az a könyv, ami alapján a múzeumi túrák során járjuk a Mecsek egykori, számozott útvonalait. A könyv melléklete a Nyugati-, illetve a Keleti-Mecsek egy-egy térképrajza. A könyv mellé szerkesztettünk egy jegyzetfüzetet, amibe mindenki feljegyezheti a kirándulásokon szerzett tapasztalatait, megfigyeléseit. Az "időutazó túlélőcsomag" része még az 1929-es "angyalos térkép" facsimiléje. Mindezt a támogatásnak köszönhetően, csaknem a bekerülési költség feléért, 1800 Ft-ért áruljuk a Várostörténeti Múzeumban.

A Mecsek Egyesület története 1891 - 2002

A gazdagon illusztrált könyv a Mecsek Egyesület történetét foglalja össze a megalakulástól kezdve, a kényszerű megszűnésen és az újjáalakuláson át napjaink történéséig.

A Mecsek Egyesület a dél-dunántúli régió vezető civil szervezeteként az 1800-as évek végétől több mint fél évszázadon át fogta össze a térség természetet szerető, szűkebb szülőföldjéért tenni akaró egyéneit és közösségeit. Lehetőséget kívánt teremteni a Mecsek természeti szépségeinek megismerésére, ápolására és megóvására. Az Egyesület számos létesítményt épített a Mecsekben, amelyek ma is méltóan állítanak emléket elődeink áldozatkészségének.

Az Egyesület a második világháborút követő politika viharában megszűnt létezni, és hosszú szunnyadásra ítéltetett.

Pályázatok általános és középiskolások részére

 

Eredményhirdetés (2010. december 21. 14:30, Várostörténeti Múzeum)

Kapcsolódó GALÉRIA

A díjkiosztó főszponzora a Mozaik Kiadó volt.

A baranyai tájfutás kezdetének emlékköve

Több civil szervezet kéttonnás kővel állított emléket a baranyai tájfutás 50 évvel ezelőtti megalakulásának. Az emlékkő avatására 2010 novemberében került sor a Fehér-kúti kulcsosház mellett.

A  képen az emlékkövet felállító csapat látható. A galériában még több kép található az emlékkő-állítás munkálatairól.

Tartalom átvétel

Janus Pannonius Múzeum legfrissebb képe

kl.80.3.
Janus Pannonius Múzeum
2010.12.26 10:26

Legfrissebb galéria

2011.05.25
vezer.aranka